2018. január 14., vasárnap

Maggie Stiefvater: Tündérdallam I.

Egyszer volt, hol nem volt...
Még valamikor a nyáron kilátogattam a Könyvfesztiválra. Akkor ott elkövettem egy nagy hibát. Mégpedig azt, hogy ezerötszáz forintért vettem egy zsákbamacska könyvet. Mivel nagyon szeretek olvasni, ezért elsődleges szempontként az vezérelt, hogy minél vastagabb legyen. Hát, ez az. De minek?

A borítója egész jó, inkább az elmegy kategóriába tartozik. A fülszöveg nem igazán keltette fel az érdeklődésemet. Konkrétan, egy romantikus könyvnek gondoltam, néhány tündérrel megspékelve. Erre nem is pazarolnék több szót.

Jöjjön maga a történet. Nem is tudom, mit mondjak róla, hogy az ne legyen bántó az íróra nézve. Egész egyszerűen unalmas volt. Nem szippantott magába, nem ragadott el a való világtól, sőt még attól sem, hogy az olvasása közben ne a napi teendőkön járt volna az eszem. Azt hiszem, ezzel mindent elmondtam, amit a történetről tudni kell. Ennek ellenére büszke vagyok saját magamra, mert a háromszázötven oldalt mégis sikerült két nap alatt elolvasnom. Igaz, nyögve-nyelősen, na meg azért, hogy utazás közben ez is jobb, mint a már számtalanszor látott tájat nézni.

A szereplőkről még azért ejtenék néhány szót. Kezdjük rögtön Dee-vel, akinek elvileg el kéne vinnie az egész történetet a hátán. Ehelyett, nemhogy nem viszi, még fel sem veszi a fonalat. Azon kívül, hogy szinte első látásra szerelemes lesz egy vadidegen szépfiúba, nem igazán csinál, tesz, mond semmit.
Például elég fura, hogy amikor kiderül, a környezetében szinte mindenki tud a tündérek létezéséről, ő nem akad ki, nem lepődik meg, hanem elmegy kajálni. Az egész cselekmény alatt egy csepp jellemfejlődés sincs ebben a karakterben, aki elvileg főszereplő. Azt már meg sem említem, hogy a legjobb barátja James totál szerelmes belé. Nem klisés, egyáltalán nem.
A másik problémám a csajjal, hogy amíg James majdnem meghal érte/miatta, addig ő mivel foglalkozik? Hát persze, hogy a jóképű, szexi testű, idegen sráccal Luke-al, akiről kiderül, hogy egy tündér, vagy mi a fene. Mert ez sem olyan egyszerű, és erre is csak könyv végén kapunk valami magyarázatfélét. Tudjátok, csak a szokásos: a rosszak között ő a jófiú. Nem számít, hogy eddig hány embert ölt meg kegyetlen, hidegvérrel, attól még ő a jó. Ja, és persze, több lányt is eltett láb alól, aztán jön ez az érzelmi analfabéta Dee, és rögtön eltalálja Ámor nyíla. Persze, mert ez így működik.

Azt említettem, hogy szinte az egész történet alatt a főszereplő lány, egy hárfát húz, von, tol maga előtt, vagy után? Nem? Akkor most mondom. 

Összegezve: nem ajánlom.
Max. akkor, ha akartok egy jót aludni, vagy mérgelődni azon, hogy egy cipőkanálnak több érzelmi intelligenciája van, mint a főszereplő Dee-nek. Tele van klisével, kiszámítható cselekménnyel, és a végén, amikor háromszáz oldalon keresztül készít fel minket az író a nagy fináléra, kapunk egy félig leeresztett lufit. 

De a rajongók kedvéért megjegyzem, hogy van második része is. Azt már nem fogom elolvasni. Nincs az az Isten.

Annyiból szerencsésnek tartom magam, hogy e "remekmű" bolti ára háromezer forint, és a feléért jutottam hozzá. Ha boltban vettem volna (amit, a fülszöveg alapján teljesen kizártnak tartok), komolyan dühös lennék. 





Subscribe to Our Blog Updates!




Share this article!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Return to top of page
Powered By Blogger | Design by Genesis Awesome | Blogger Template by Lord HTML