2018. február 4., vasárnap

Dean Koontz - Frankenstein ciklus

Alapjáraton mindig érdekelt, és tetszett a Frankestein téma, és ezért is akadt meg a szemem ezen könyvön. A postán sorban állás közben figyeltem fel rá. Lekaptam a polcról, és büszke tulajdonosként hagytam el az épületet. 

Igen ám, de másnap, amikor a munkahelyemen mutogattam, szólt az egyik kollégám,  tudom-e, hogy ez egy trilógia első része. Oké, nem volt mit tenni, aznap vissza a postára, hogy beszerezzem a többi részt is. Akkor, ott szembesültem azzal, hogy ez nem egy trilógia, hanem egy öt kötetet felölelő sorozat. 



Nem szeretem azt, ha elkezdek olvasni egy könyvet, és tudom, hogy van több része is, akkor azok nem a polcomon pihennek. Ezért a beütésemért meg kellett vennem mindegyik kötetet. Ez a rövid, velős története annak, hogy került hozzám minden rész.
Mondhatnék véleményt egyesével, de nem teszem, mert az utolsó két kötet tán még arra sem méltó, hogy megemlítsem. De haladjunk szépen sorjában.

Fülszöveg:
Mindegyik részen más, és más szöveg olvasható. Egyesével nem szeretném bemásolni, de egy összegzést azért megér a dolog. Ugyanis az első két-három kötetet kivéve egyik sem azt írja le, amiről ténylegesen szól a történet.

A sorozat részei:
1.) A tékozló fiú               (386 oldal)
2.) Az éj városa               (366 oldal)
3.) Élve és holtan            (331 oldal)
4.) Elkárhozott lelkek       (376 oldal)
5.) A halott város            (398 oldal)

Nem szoktam oldalszámot írni, most mégis megteszem, mert a későbbiek folyamán ennek - ha nem is túl nagy -, lesz jelentősége.

Borító:
Ez most furcsa lesz, de az első két kötet borítója, számomra olyan semmilyen, nem fog meg, nem vonz magához. Ha nem lenne rajta az író neve, talán fel sem figyeltem volna rá. A harmadik már kezd alakulni, ott már érezni valamilyen misztikumot. A negyedik és az ötödik rész viszont levett a lábamról. Sejtelemes, misztikus egy csipetnyi horrorisztikus, földöntúli beütéssel.


Történet:
Mint már fentebb említettem, ez egy öt kötetet magába foglaló sorozat, és nem szeretném egyesével leírni a véleményem, mert annyit nem ér az egész. Vagyis ér, de csak az első három rész, az utolsó kettő olyan, mintha csak azért írta volna meg a szerző, mert kötötte őt a szerződés.
Azért mégiscsak megpróbálok összeszedetten, krónlogiai sorrendben írni, hogy egészében lássátok, miről beszélek.

Szóval, az első kötetben kiderül, hogy Frankenstein és első szörnye nemcsak Mary Shelley kitalációja, hanem élnek és virulnak, mégpedig a mai New Oreansben. Persze, mindketten azt hiszik a másikról, hogy meghalt. Aztán rájönnek, hogy mégsem. Megtörténik a nagy találkozás, ami nem épp egy apa-fia egymásra találása. Azt még megjegyezném, hogy a  régi szereplőket ma már nem úgy hívják, mint kétszáz évvel ezelőtt. Frankensteinből Victor Helios lesz (majd a későbbiekben Victor Leben/Makulátlan Victor), míg az első szörnyből pedig Deucalion.
És innen indul az egész cselekmény. Mármint, ami a többi négy részt illeti. Ha őszinte szeretnék lenni, akkor azt mondom, hogy az első három könyvet imádtam, szuper volt. Mindenféle szemszögből. Pörgős, eseménydús, érdekes, izgalmas. Kell ennél több? Nem. Az író, akit amúgy nagyon nagyra tartok, olvastam már tőle, és szeretem is a stílusát, simán lezárhatta volna itt a sorozatot. És nagyon jól tette volna.

Aztán eljött a negyedik rész, ahol  már csak valami elcsépelt klónozást kapunk, az ötödikben pedig bejön az UFÓ elmélet is. Mindezt úgy, hogy a negyedik kötet még a tűrhető szinten stagnál, míg az ötödiket már kifejezetten unalmasnak találtam. Többször félretettem, és azon gondolkodtam, hogy nem fejezem be. Több volt benne a leírás, mint maga a cselekmény. Mind az öt kötet váltott szemszögből íródott, és az első három tökéletes lett, a negyedik elindult a hullámvasúton lefelé, az ötödik pedig nagy robajjal a földbe csapódott, és szétzúzta azt, amit az író előtte négy könyvön keresztül logikusan, szépen felépített.

Pontosítok egy picit, hogy tudjátok miről magyarázok itt:
Az első háromban szerepel Victor, és a felesége/feleségei Erika, két nyomozó Carson O'Connor és Michael Maddison. Ezekben a kötetetekben közelről belelátunk Victor elméjébe és érzelmeibe. A feleségei (Erika négyes, Erika ötös) gondolatvilágába, és vágyaiba. Carson és Maddison nyomozók életébe. Szinte tökéletes a nézőpontok közti ugrálás. Emellett imádtam Michael poénjait, ami a későbbiek folyamán sem változott, csak kevesebb lett.
Ezzel szemben a negyedik és ötödik kötetben több új szereplő képbe kerül, és inkább őket követi figyelemmel a szerző. Sőt! Az új Victorból alig kapunk valamit. Ide tartozik az is, hogy a harmadik könyv végén Victor meghal, de klónozta saját magát, így a negyedik részben már a klón szerepel, aki felveszi a Victor Leben nevet, de magát csak Makulátlan Victornak hívja.

Ha ez még nem elég, akkor az eredeti Victor terveit is kifordítja, átalakítja a saját íze szerint. Ebből következik, hogy míg Frankenseinnek a célja a tökéletes emberiség létrehozása, és azon való uralkodása, addig a klón, Makulátlan Victor már el akarja pusztítani az emberi fajt, utána az ő általa létrehozott Új fajt/ neoembereket, és legvégül önmagát.

Az elején említettem, hogy szerepe lesz az oldalszámoknak. Nem sok, de annyi van, hogy ezt az öt könyvet bele lehetett volna sűríteni kettő, max. három kötetbe, és akkor talán élveztem is volna végét is.

Kedvenc részem:
Legalábbis az egyik, ahol egy picit bepillanthattok a két nyomozó szóváltásaiba, amit személy szerint roppantul élveztem.

"– Van egy ötletem… 
– Neked mindig van valamilyen ötleted! Sőt neked mindig tucatnyi ötleted van! De éppen ezért mentem hozzád feleségül. Azért, mert látni akartam, hogy mikor, milyen érdekes elgondolással állsz elő. Na, most például mi jutott eszedbe? 
– Azt hittem, a külsőm miatt jöttél hozzám. Meg azért, mert kedves és szeretetreméltó vagyok, ráadásul csúcsszuper teljesítményt nyújtok a hálószobában. 
– Hát, ami a külsődet illeti… – húzta el a száját Carson. – Na, nem baj, azt szokták mondani, ha a férfi egy fokkal szebb az ördögnél, akkor már jó. Ezt a mércét megütöd. Azt viszont el kell ismernem, a hálószobában tényleg remekelsz. A múltkor is milyen szépen kitakarítottad!"


Összegezve:
Az első három kötetet bárkinek meleg szívvel ajánlom. Aki szereti Dean Koontzt, az nem fog csalódni. Az utolsó kettőt meg dobjátok a kukába. Vagy olvassátok, és aludjatok egy jót rajtuk, mert kb. annyit érnek.

Címkék:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal