2018. február 3., szombat

Mason Murray - Visszatérő végzet

Először is, nem szokásom fülszöveget bemásolni, de ez annyira jó, annyira kifejezi az egész könyvet, hogy muszáj megosztanom veletek legalább az első két mondatot.


"Russel ​Sheldonnak pocsék napja van. Különleges képességei átokként ülnek rajta, ráadásul szakít vele a barátnője, majdnem részese lesz egy balesetnek, holtan találja a kolléganőjét és többször is megpróbálják eltenni láb alól. "






Fülszöveg:
Innen indul az egész véleményfolyamom. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de engem ezzel a két mondatával megnyert ez a könyv. Persze, nemcsak ennyiből áll a fülszöveg, de számomra ezután már nem volt releváns a többi.
Magától az írótól szereztem be a könyvet, de ha például egy könyvesbolt polcáról emelem le, és kezdem el olvasni, akkor sem jutok tovább, mert már landol is a kosaramban. Aztán boldogan távozom a boltból.
Ehhez hozzátartozik az is, hogy mindig is szerettem a misztikus sztorikat, ahol valami rejtély van. Na meg az olyanokat, ahol a történet legelején minden összejön a főhősnek. Itt minden egyben volt ahhoz, hogy első látásra beleszeressek.


Borító:

Jó, az igazság az, hogy ennek a műnek két változata van. Amikor az író megkérdezte,  melyik kiadást szeretném, akkor rögtön tudtam, hogy az első lesz a nyerő. Legalábbis külcsín alapján nekem az sokkal jobban tetszett, mint az új. A másik variáció engem nagyon Joe Nesbora emlékeztetett, ami nem baj, mert ő is remek író, de akkor is ez a változat melengette meg a pici szívem.

Ami még egy pluszt hozzátett az élményhez, hogy még ott a helyszínen, pontosabban a kilencedik Író*Blogger*Olvasó (röviden: IBO) találkozón (erről egy élménybeszámoló: 9. IBO) nyertem egy Mason Murray Sztoriverzum bögrét. Jelenleg is ebből iszom a kávém, és irtózatosan nagy becsben tartom. De lépjünk tovább.



Történet:
Szóval, a fülszöveget letudtuk, a borítóról elmondtam a véleményem, akkor jöjjön maga a történet.
A legeslegjobban a könyv eleje tetszett, ahogy a szerző indít. Most mondjátok meg nekem, mekkora pszichopatának kell lenni ahhoz, hogy saját kezűleg kinyírok valakit (teszem hozzá elég véres módon), és rá nemsokára kávét készítek, és beviszem neki? Kész, engem annál a résznél megvett a könyv. Imádtam!

Mit mondjak még, zenghetnék ódákat arról, hogy milyen szipi, szupi, hú de jó, és a többi. De nem teszem, mert akkor az olyan lenne, mintha túloznék. Pedig nem.
Két szóval tudnám összefoglalni: egyszerűen zseniális. Értem ez alatt a karakterek felépítését, az információadagolást, a rejtélyeket, a misztikum felépítését, és végül, de nem utolsósorban a történet kidolgozottságát, a helyesírást, a stilisztikát.  Szóval, majdnem minden rendben volt, amit olvasói, és írói szemmel is láttam.
Mióta jómagam is kacérkodom az írással, azóta nem tudok egy könyvet sem úgy olvasni, mint csak olvasó, hanem sokszor előtör belőlem az író.

Oké, hogy ne csak jókat mondjak róla, van egy negatívum, amit fel tudnék hozni.
Ami nem tetszett, az már magához a történethez kapcsolódik. Számomra olyan kurtán, furcsán lett vége. Maradt pár megválaszolatlan kérdés, amit az író valamiért nem magyarázott meg, és nekem úgy tűnik, mintha azért lenne ez így, mert számíthatunk egy második részre. Nem bánnám, egyáltalán nem.
Akkor menjünk bele egy picit a részletekbe. Megkedveltem a szereplőket, azonosulni tudtam velük, értettem a motivációikat. Sajnáltam szegény főszereplőket Russelt, pont úgy, mint a társául szegődött Laurát. Nem volt könnyű életük, mégis sikerült a jó oldalon maradniuk. Számomra teljesen hitelesek voltak.
Sőt! Még a gonosz apja Bishop tiszteletes sem volt érdektelen. Amikor róla olvastam, akkor mindvégig reménykedtem, hogy megváltozik, és jóra fordul minden, annak ellenére, hogy tudtam, ez nem fog bekövetkezni.

Egy kis érdekesség: 
Lehet, csak nekem tűnt fel, de kapásból két nevet tudok mondani, amin megakadt a szemem. Az első az Bishop tiszteletes, akinek a nevéről nekem az Alien filmek ugrottak be. Nem tudom, miért, ne kérdezzétek.
A másik pedig egy bizonyos Jack Norris, aki a történetben egy seriff. Amikor először megláttam, akkor megálltam egy pillanatra, és elgondolkodtam. Aztán elolvastam még egyszer, és rájöttem, hogy igen jól láttam elsőre is. Az biza Jack Norris. Csak én asszociálok ebből Chuck Norrisra?

Összegezve:
Ez egy olyan színvonalú könyv, amit már rég, vagy egyáltalán nem olvastam magyar író tollából. Igen, mert akármennyire hihetetlen is, ezt egy magyar úriember hozta össze. És nem is rosszul. Annyira lekötött, hogy kerek másfél óra alatt kiolvastam.

Hogy kinek ajánlom?
Mindenkinek, aki szereti a krimit, a nyomozósdit, megspékelve egy kevés rejtéllyel, és megfűszerezve egy adagnyi misztikummal.








Subscribe to Our Blog Updates!




Share this article!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Return to top of page
Powered By Blogger | Design by Genesis Awesome | Blogger Template by Lord HTML